2015. december 31., csütörtök

Blogajánló - (Gond)terhes

Az igazat megvallva egy jó bloggerbarátom írja ezt a blogot, éppen ezért jutottam arra az elhatározásra, hogy illene beleolvasnom, már csak azért is, mert kíváncsi voltam, hogyan ír. Sajnos viszont rossz szokásom, hogy ha eltervezem egy blog olvasását, akkor mindent fogok olvasni, csak azt nem. Ám egy hosszú útnak köszönhetően sikerült belekezdenem és meg is lett az eredménye ennek a bejegyzésnek a formájában. 


Infók:
Cím: (Gond)terhes
Író: Netty L. Nelson
Műfaj: Young Adult, Romantikus
#nyár #kamubaba #Dallas #amerikaifoci 
#humoros #könnyed #fősulisok #partyk #kamupasi

Fülszöveg:
Lexie Wilcat és húga, Violet, a nagyszüleiknél élnek, mióta az anyjuk otthagyta őket. Lexie éli a normálisnak nevezett életét úgy, ahogy eddig. Violet viszont lázadóként viselkedik, cigarettázik, év közben pedig lóg az iskolából. A nagyszülők nyári iskolába akarják íratni Violetet, ami Oklahomában van, távol Dallastól. A tinédzser lány ezt egyáltalán nem akarja, ezért kieszel egy hatalmas hazugságot; legyen a nővére álterhes addig, amíg ő maga meg nem változik, és a nagyszülei elfelejtik az egész nyári iskolás dolgot. Lexie-nek ez cseppet sem tetszik, viszont azt sem akarja, hogy a húgát egy neveldébe küldjék. Akarva-akaratlanul belemegy a dologba, bele se gondolva a következményekbe. Ha pedig ez nem lenne elég, Matt Blackwell lesz a „gyerek” apja, aki nemcsak belemegy, de élvezi is a dolgot. A gondterhes lánynak sok kihívással kell szembenéznie, ráadásul teljesen egyedül.

Saját vélemény:
Erősen gondolkoztam azon, hogy bevalljam-e a bejegyzés elején, hogy az író egy kedves barátom, mert képzelem, mit gondolhatsz most: „Egy barát...pff... . De, mint te is láthatod, megtettem, hiszen büszke vagyok rá, amiért a barátjának mondhatom magamat. A történet magával ragadó, poénos, észre sem veszed, de már a vége felé jársz, miközben akarva-akaratlanul is megmosolygod - olykor-olykor még hangosan fel is nevetsz - a párbeszédeket és vicces szituációkat. A jelenetek gördülékenyek, nem akadozik a cselekmény, nincs benned az az érzés, hogy talán ez egy kicsit túl erőltetettre sikeredett ezzel egy apró grimaszt csalva az arcodra. Megjelenik benne a testvérszeretet, hogy mi mindenre képes az ember, ha a testvéréről van szó; szurkálódó megjegyzések, amik garantáltan megnevettetnek; szerelem, hogy legyen miért szurkolnod; meleg fiúbarát, aki helyre tesz, ha hülyeséget csinálsz és egy barát, aki mindenben támogat. Annak ellenére, hogy az alapötlet meglehetősen különös és a szereplőknek nem mindennapi akadállyal kell megküzdeniük, teljesen bele tudod élni magad és együtt érzel a főszereplővel, akinek a döntése miatt hatalmas fordulatot vesz az élete. Ennek a szokatlan alaptörténetnek köszönhetően pedig egy egyedi történet, amihez hasonlót keresve se találnánk. Hiszen kinek jutna eszébe bekamuznia, hogy terhes? Aztán még egy kamuapát is beszervezni mellé? És mindezt azért, hogy a testvérét ne küldjék nyári iskolába? Kíváncsi vagy, hogyan alakul a sorsuk? Olvasd el ezt a felettébb szórakoztató történetet és megtudod...

Ha még nem olvastad, sikerült meghoznom a kedvedet hozzá?
Ha már igen: Neked mi a véleményed a blogról? Elnyerte legalább annyira a tetszésedet, amennyire nekem? Mi fogott meg benne a leginkább? Vagy éppen mi nem?

MIRacIe M.

U.I.: Netty, javaslom a neved meghosszabbítását, elrontottad a piramisomat...

4 megjegyzés:

  1. Szia! Én már olvasom egy ideje a (gond)terhes blogot és talán az fogott meg benne igazán, hogy nem egy sablontörténet ahogy te is írtad nem mindennapi. A meleg fiúbarát is igen különleges. Mégis bele tudom élni magam mert mindent elmagyaráz vagy nem is tudom. Na mindegy szóval én nagyon szeretem azt a blogot is :).
    Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy neked is elnyerte a blogod a tetszését, mert szerintem megérdemli az író, hogy minél többen szeressék. ^^
      Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem a véleményedet. <3 ^^

      Ölel,
      MIRacIe

      Törlés
  2. Legjobb meglepi a világon <3 Köszönöm!
    (Légy is büszke arra, hogy a barátodnak hívhatsz, nem mindenki mondhatja ezt el magáról)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit. Megérdemelted!<3
      Különleges vagyok, tudom. ^^

      Ölel,
      MIRacIe

      Törlés